Az ember lányának semmi se jó…legalább is nekem úgy látszik. De kicsit bíztatom magam azzal, hogy ez bele fér az anyai szív szokásos aggódásának örök körforgásába ami várhatóan soha nem fog megszűnni, csak a miértje illetve kiváltó okai alakulnak, váltakoznak.
Szóval akkora nagy hord erejű dologról van szó, mint, hogy egyik percben miután 50ik alkalommal olvasom fel neki el ugyan azt a mondókáskönyvet, mindent amit lehetett kinyitottunk, meghúzogattunk, kirámoltunk a lakásban, minden játékkal játszottunk, szóval miután minden Nimród kedve és érdeke szerint történt, majd konstatálom, hogy oké a gyerekközpontú nevelés de főzni is kellene, meg itt ott civilizálttá tenni a lakást, ekkor elmerengek (fú de rossz és abszolút hülye szóhasználat anyaként…van olyan anya akinek van ideje merengeni?? 😛 ) , szóval MIKOR fog az én kicsi fiam, legalább 15 percet eljátszogatni magában.
Most viszont, hétvégén valaminek a folyamán, oké nem 15 perceket de magához képest viszonylag hosszú időt töltött egyedül méregetve a játékait. És ilyenkor az ember idióta lánya mit tesz? Kattog…hogy most miért van el nélküle ilyen jól a gyermek? Miért nem jön szokása szerint és markol bele a hüvelykujjamba és rángat a lakásban jobbra-balra?
Pláne tetézi a helyzetet ha önálló játéka megunása után nem hozzám jön a fentebb említett módon hanem esetleg az Apjához….oké nyilván annyira nem vagyok kattant, hogy ne tudjam mérlegelni az agyammal / ha a szívemmel nem is megy 🙂 /, hogy ez így normális, sőt ez szuper és rendben, hogy mostanában elkezdett igazán anyásodni, de szuper jó dolog, hogy az apját is keresi, vágyik rá és stb. Hiszen mikor meg csak anya volt jó mindenre 1-2 hétig akkor meg az ejtett picit kétségbe, hogy remélhető az apjával is ettől még jó lesz a kapcsolata a későbbiekben.
Tehát végeredményképpen az én agyammal lehet a baj……
Viszont muszáj vagyok ilyen skizofrén alkalmaimkor megerőszakolni magam és tudatosítani magamban, hogy
- nem szeretnék tipikus fiús anyuka lenni és mindig kinyalni a kicsi fiam popeszát mert bár szívem szerint megtenném, de így hogyan lesz belőle igazi, karakán férfi?
- oké, hogy szeretném ha azt érezné, hogy mindig ott vagyok/leszek mellette bármi is történjen vele élete során, de muszáj találni alkalmat arra is , hogy feltöltődjek, pihenjek kicsit én is
Remélem nem csak én vagyok ilyen anyuka, aki ennyire függő a gyerekétől 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: