Pénteken úgy döntöttem nem főzök, inkább elugrunk Nimróddal a közeli plázába bekapni valamit.
Persze előtte hagytam had rohangáljon a folyosókon, beült pár pénztárca fosztogató mozgó járműbe, majd felnyaláboltam és elindultunk a kajáldák felé.
Konkrétan ezt is meg kell tervezni pláne ha az ember lánya mint jómagam parázós….
Felérünk az emeletre mindenki szép komótosan falatozik. Körülnézek merre leleddzenek az etetőszékek amiből régen volt 4 db. Kettő rózsaszín kettő zöld, természetesen 4ből kettő már rég nincs meg és persze, hogy a rózsaszínek maradtak csak. Oké nyilván nem befolyásol semmit a színűk.
Tehát mivel egy 14 hónapos talpig öntudatos férfi nem nagyon szereti ha bele szólnak merre akar menni, illetve szeret elidőzni a nem oly higiénikus kukánál, az órás kirakatban, szemügyre venni a fugát stb. így jobbnak láttam ha egyik karomba ő van a másikban pedig a fa etetőszéket egyensúlyozva haladtam a kiszemelt asztalunk felé.
Gyermekem 12 kiló lassan az etetőszék ezzel a súllyal vetekedett kb. valahol a hátam és a fenekem környékén lógott rajtam a táskám, de valószínűleg nagyon megedződhettem 14 hónap alatt cipelésben és szinte balerinákat megszégyenítő kecsességgel mozoghattam, mert senki nem rohant segítségemre….egyébként nem is vártam, de érdekes megfigyelés, hogy 9 hónap terhesség alatt és 14 hónap anyaként eltöltött időben kb 5 ujjamon megtudom számolni az emberek előzékenységét.
(Egyébként viccesen gondolok vissza arra, hogy tiniként én voltam az a típus aki alkalmatlan volt cipekedni. És tényleg nem azért mert nem akart, hanem mert nem bírtam ténylegesen…..lehet ciki….meg pluszban eléggé szürreális ha azt nézzük, hogy a kedvenc sportom a kondizás lett.)
Tehát kiszemeltem a helyet és mint egy málhás szamár caplatok felé. (és én magas sarkúban terveztem jönni, áldottam magam, hogy még is a tornacipő mellett döntöttem)
Nimród be a székbe, én pedig elindulok a pult felé ami kb. 2 méterre van gyermekemtől, teljesen a szemem előtt van, de nekem mint para anyu ez mérföldeknek tűnik főleg, hogy kis időre ugye hátat kell neki fordítanom. Míg a pultos hölggyel kokettáltam folyamatosa kisfiamra sandítottam hátra…(sajnos vagy nem sajnos engem nagyon rettegésben tartanak a gyerek eltűnéses sztorik)
Gyors döntések közepette megszereztem a kaját és megnyugodva huppantam le a székre. Nimród pedig 2 falat közt ringlispílt játszva integetett a körülöttünk ülőknek.
Az evés röviden ilyen helyen mindig úgy zajlik, hogy elhasználok kb. egy csomag nedves törlőt, 20 szalvétát és folyamatosan puffan valami a földön….no nem hiába legkényelmesebb otthon enni…és oké sokszor miattam lesz pecsétes a gyerek pólója nem pedig miatta….ez van, tudok bénázni 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: